Az Etei Református Templom rövid története

1645 és 1811 között az etei reformátusok háromszor építettek templomot, de ezek az épületek csak átlagosan 50 évet bírtak. Jelenlegi templomunk 1811-ben épült 6 hónap alatt, s azóta is funkcionál, természetesen a szükséges javítások elvégzésével. 1817-ben a templomot villámcsapás sújtotta, amely után némi bővítéssel (a cintériummal), és a toronysisak rézborításával nyerte el a templom ma is (újra) látható formáját, s egészen 1945-ig így is maradt.


A II. világháború idején a 1945 március 20. és 27. közötti komoly harcokban a templom igen súlyosan megrongálódott. Tetőszerkezete romokban hevert, a toronysisak, és a torony egy része is leomlott, a harangok megrepedtek, a templomi harmóniumot a karzatról ledobva tették használhatatlanná.


A gyülekezet tagjai még 1945 őszén megjavították a tetőszerkezetet, 1946-ban a rendelkezésre álló anyagokból ideiglenes palafedésű toronysisakot készítettek, s ugyanebben az esztendőben teljes külső-belső renoválást végeztek a gyülekezet tagjai. 1951-ben közadakozásból bevezették a templomba az elektromos áramot, majd 1960-ban újraöntették a harangokat. 1966-67-ben újra tatarozták a templomot, majd 1971-ben a tetőzet cserépfedését, palára cserélték.


1987-1995. között újabb komoly munkálatok folynak a templom körül. Kívül-belül tatarozták ismét a templomot igen kiváló minőségben. A gyülekezet új elektromos orgonát vásárolt, villamosították a harangozást, és új elektronikus óraszerkezetet építettek be. 2002-ben a templomfűtés is elkészült.


2004-ben Egyházközségünk SAPARD pályázatot nyújtott be a toronysisak cseréjére - a II. világháború előtti állapot helyreállítására - illetve közel 200 éves padjaink cseréjére, amely pályázaton 9,3 millió Ft-ot nyertünk. Mindeközben a Miniszterelnöki Hivataltól 2,5 millió Ft támogatást nyertünk el, amelyből megvalósulhatott a templomtető héjazatcseréje is, ismét cserépfedésre. Az időközbeni közadakozásoknak, és a bölcs gazdálkodásnak köszönhetően a szükséges kiegészítő munkálatokat (festés, mázolás, fűtésrendszer átalakítása az új padokhoz, egyéb asztalos és kőműves munkák) is elvégezhettük, s 2005. október 8-ra a templom teljes felújítása megtörtént.


2010-ben kezdtünk bele egy 12 regiszteres 2 manuálos és padálos, mechanikus orogona építésébe, amely eredeti terveink szerint 2011. szeptember 1-re készült volna el az éppen 200 éves templomunkban. A hálaadó istentiszteletre azonban csak megszólalnia sikerült, mindösszesen 3 regiszterrel, de 2012. szeptember 7-én megtörtént műszaki átadása. A késés miatt további egy regiszterrel bővül majd 2013 tavaszán.


Anyakönyvek 1709-től vannak folyamatosan napjainkig. A parókia 1970-ben épült.


Harangok és felíratuk:


Nagyharang (500 kg): KÉSZÍTETTE 1922-BEN A MAGYAR HAZÁÉRT A VILÁGHÁBORÚBAN ELVITT HARANGJA HELYETT, ÚJJÁÖNTETTE AZ ETEI REF EGYHÁZ HÍVEI1960-BAN. ÖNTÖTTE DUCSÁK ISTVÁN HARANGÖNTŐ MESTER ŐRISZENTMIKLÓSON

„SZÍVEMET HOZZÁD EMELEM URAM". ZSOLT.25,1.

Kisharang (315 kg): „TEBENNED BÍZTUNK ELEITŐL FOGVA, URAM" ZSOLT 90,1. KÉSZÍTETTÉK 1884-BEN ÚJRAÖNTETTE AZ ETEI REFORMÁTUS EGYHÁZ HÍVEINEK ÁLDOZATKÉSZSÉGÉBŐL. ÖNTÖTTE DUCSÁK ISTVÁN HARANGÖNTŐ MESTER ŐRISZENTMIKLÓSON 1960-BAN.

 

Az Egyházközösség hivatalos honlapja: www.refdunantul.hu/lap/ete